Csapatunk


Vadász Viktória
az Argumenta alapítója, a workshop szakmai vezetője
bölcsész tanár, közgazdász
egyetemi oktató, tréner
coach, business coach, megoldásfókuszú gyemek- és kamaszcoach

Két évtizedes egyetemi oktatói munkám során gyakran tapasztalom, hogy az egyetemisták a prezentációik, szóbeli vizsgáik során nem tudják átadni azokat az ismereteket, amelyeknek a birtokában vannak. A meghirdetett prezentációs kurzusaim évről évre maximális létszámmal indulnak: hatalmas az igény ennek a területnek a fejlesztésére. Évekkel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy egy olyan workshopot indítsak, amely már a középiskolás korosztályt felvértezi a szóbeliség eszközeivel, hogy már ezek birtokában tudják élvezni a gimnáziumi éveiket, illetve érkezzenek a felsőoktatásba. Coachként kiemelten foglalkozom kamaszokkal, a HiSchool csapatában segítem a pályaválasztás előtt álló gimnazistákat. Az egyetemi oktatói munkám sokéves tapasztalatát, a coachként megjelenő elfogadó, partnerségre alapozó, támogató attitűdömet felhasználva született meg az Argumenta, mely kimondottan a fiatal generációhoz szól. Hiszek abban, hogy ezzel a workshoppal a résztvevők számára egy új világot nyitok meg, amely közelebb viszi őket a céljaik eléréséhez.




Kovács Nikoletta
Tanító, élménypedagógus, tréner
táborvezető, tananyagfejlesztő

Sok-sok éve foglalkozom gyerekekkel, gyerekekkel dolgozó szakemberekkel elsősorban az élménypedagógia eszköztárával, módszertanával. Hiszek abban, hogy a tananyaggal párhuzamosan a szociális kompetenciák fejlesztése elengedhetetlen a gyerekek számára, s ennek egyik leghatékonyabb eszköze a tapasztalati tanulás. Évek óta foglalkoztat a középiskolai felvételi előtt álló fiatalok felkészítése a januártól márciusig tartó időszak megpróbáltatásaira. A most össze állt csapatunk a gyerekekkel közösen azon fog dolgozni, hogy magabiztosan, energiával telve, fókuszáltan, rugalmasan tudjanak nekifutni ennek az időszaknak, ezt a munkát fogom én segíteni az energiámmal, a kreatív ötleteimmel, élménypedagógiai módszertannal, eszköztárral.




Bársony Gabriella
pszichopedagógus, Family coach, tréner
élménypedagógiai facilitátor

A gyerek és felnőtt csoportokkal végzett több, mint 10 éves munkám során a szociális kompetenciák kialakítása mellett a résztvevők önismeretének, önértékelésének fejlesztése a célom. Az önismereti munka saját életem része is, mert hiszem, hogy ennek birtokában könnyebben megoldjuk az élet kihívásait. A legtöbb kamasznak az első ilyen kihívás a felvételi. Ezzel a csoportfoglalkozással támogatni szeretném őket, hogy kihozzák magukból a legjobbat és útravalót kapjanak a további kihívásokhoz.




Göntér Mónika
coach, mentorcoach, tréner
főiskolai oktató
pszichodráma-vezető

Nemzetközi minősítéssel rendelkező coach, mentorcoach, tréner vagyok, főiskolai oktatóként leendő coachokat, gyermek- és ifjúságvédelmi szakembereket képzek. Pszichodráma-vezetőként évekig támogattam felnőtteket és kamaszokat önismereti útjukon, innen fordultam aztán a coaching felé. Elkötelezett vagyok a fiatalok támogatásában. Az elmúlt évek során számos iskolában megfordultam: pedagógusoknak és iskolai osztályoknak tartottam tréningeket, és többszáz órányi coachingbeszélgetést folytattam diákokkal. E beszélgetések gyakori témája volt a fiatalok nyilvános beszédtől való félelme. Olyan gyakorlati segítséget kerestek, amely egyrészt eszközöket ad ahhoz, hogy határozott kiállással, felkészültségüket megmutatva tudjanak előadást tartani, másrészt hozzájárul önbizalmuk, magabiztosságuk növeléséhez. Az Argumenta pontosan ezt nyújtja: coachinggal támogatott prezentációs tréninggel készíti fel a diákokat előadás megtartására vagy épp szóbeli vizsgára, miközben saját működésüket is egyre jobban megismerik és képessé válnak arra, hogy legjobb formájukat hozzák ki önmagukból. Megoldásfókuszú coachként meggyőződésem, hogy minden fiatalban megvannak azok a készségek és képességek, amelyekre építve mindez megvalósítható.




Takáts Botond
közép- és főiskolai, valamint felnőttképzésben dolgozó matematika-informatika szakos pedagógus, érettségiztető tanár

18 éve tanítok informatika és digitális kultúra tantárgyat középiskolában és felnőttképzésben, 14 éve pedig óraadóként felsőoktatási intézményben is. Ezalatt az idő alatt szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy a középiskolai képzés tematikája és óraszámai ugyan lehetővé teszik, hogy a diákok megismerhessék és akár alkalmazhassák is a prezentációs technikákat, de azok megfelelő mélységben való elsajátítására, begyakorlására már nem biztosítanak keretet.
A felsőoktatásba érkező hallgatók ismerik, és technikailag tudják is használni a fent említett digitális eszközöket, azonban tudásuk maradéktalan visszaadására, és elképzeléseik céltudatos elérésére ritkán, sokszor nem túl jó hatásfokkal használják azokat. Többek között ezt a felismert hiányt pótolják az Argumenta workshopjai, amelyeket megismerve örömmel fogadtam felkérésüket a csapatba.